Vízőntő

Út a megvilágosodás felé a tudatosság megszületése.

Az emberiség kollektívtudata öntudatra ébred.

A tények:

Napjainkig sokféle együttélési formát kipróbált az ember, kezdve az ősember közösségeitől napjaink túlszabályozott merev társadalmáig. Az elosztási rendszerek és az emberek egymáshoz viszonyított alá-fölé rendelése jócskán kimerítették az igazságtalanság fogalmát. Így elmondható, hogy ezek az együttélési formák mindig végső soron kudarcot vallottak és valamilyen katarzisba vagy háborúba torkoltak, mert testi - lelki kizsákmányoláson alapultak és minden helyzetben háttérbe szorították az embert. Úgyszólván minden tönkre ment, mert tönkre tettük mi emberek. Napjainkban már az értékrendek olyan mértékben tolódtak el az optimálistól, ami kétségtelenül nem tartható tovább. Energia kincseink hovatovább elfogynak, lelkünk kincsei, fényi pedig alig hogy pislákolnak. Sokan 2012 tartják valamiféle változás kezdetének akár ez is meglehet, mégis aki nyitott szemmel jár a világban jól tudja a változások már zajlanak.

A vízöntő alapvetően a szellemiségről a lelki spirituális tartalmakról szól, és ezek törvényeit lépteti életbe és ad fokozott hangsúlyt neki. A vízöntő szétárad, mindenben kijavítóan lép fel, újat teremt és visszaállítja az egyensúlyt a rendet. Ennek ránk-emberekre nézve következményei lesznek, akár nagy ára is lehet. A vízöntő mozgosíthat minden folyékony állagú dolgot. Vért, vízet stb és talán meg is teszi.

A közöny:

Az emberek nyomorúsága és lelki sivársága a magánya és szeretett éhsége soha nem látott méreteket ölt, és ez egy fokozódik. Napjaink eluralkodott lelki torzulása így szól: Amíg nem nekem fáj, amíg nem égnem érint egy csapás addig nem szólok, és nem érdekel. Tudomásul veszem ez a világrendje. Éppen, hogy ez nem rend, ez az ember kudarca és nem Isten az univerzum szándéka. A közöny az az erő, amely megmételyezi az elmét. Emberek tele vannak önsajnálattal, pszichoszomatikus megbetegedésekben szenvednek mindenhol.

Jó szó? Túl kevés.

Együtt érzés? Az mi ?- nyomát alig látni.

A közöny az úr. A harmónia az egység élménye  nagyrészt hiányzik.

Ami elindult:

A természet törvényeinek erejét, az áradásokat a cunamit, földrengéseket, szélvihart stb már ismerjük, de nem féljük igazán. Pedig ezek az erők nagy valószínűséggel mára már a Vízöntő fennhatósága alatt állnak, hogy jobb belátásra és térdre kényszerítsék a megtévedt emberiséget. Sokan most azt mondhatják, ugyan ezek a természeti jelenségek mindig is léteztek és pusztítottak az emberiség mégis fennmaradt.

Most azonban van egy nagy különbség, a régmúlt időkhöz képest: nincs idő és nincs már hova hátrálni sem. Érdemes bele gondolni a föld lakossága majdnem 7 milliárd lélek. Ebből jó részt a döntő hányad szegénységben él estenként nyomorog, az éhhalál szélén szinte nincstelenül tengeti napjait. Lelkük azonban nekik is van, mi az, hogy és nem kis lelki energiáikkal létük minden pillanatában némám, de segítségért kiáltanak. Ez tekintélyes mennyiségű energia, beindította a változást, minél többen kerülnek kilátástalan helyzetbe annál nagyobb lesz a segélykiáltás és a benne rejlő erő, tehát akarati energia. ŐK IGAZSÁGÉRT KIÁLLTANAK. Akinek ez a kiáltás szól meghallotta és tud róla. Ha így folytatódik, mindenkit elér valamilyen kín, csapás stb, s az emberi-faj akkor majd egységesen akarni fogja a változást. A jómódban élők egyre kevesebben lesznek, kit a természet törvényei fognak megfosztani mindentől, kit a nép harag. Politikai és vallási köntösbe bújtatott forrongások törnek ki a világ minden pontján, ehhez társul majd az ivóvízért a termőföldért és az energiahordozókért folytatott küzdelmek sora, esetleg helyi polgárháborúk. A kiskirályok ideje, így vagy úgy de lejár. Az áldozatok száma valószínűleg jelentős lesz.

Miután az ember nehézfejű a leckét jól meg kell tanulnia. A kínok fokozódnak és az emberiség feltehetően a közeli jövőben, már egy emberként kezdi sejteni valami elromlott, de nem elég sejteni, érezni tudnia és fizetnie kell.

A hatások efelé mutatnak: Amikor a kritikus embertömeg eléri, azt a szintet mikor elveszt mindent, otthonát, önbecsülését, küzdeni tudását, egyáltalán önmagát, kifosztva áll a „semmiben” csak akkor tanulhatja meg igazán egyedül nem megy. Itt és most arra utalok, hogy szükség van, egy globális éntudat születésére, ahol érzi az ember önmagát a másikban. Kicsit olyan ez, mint a szerelem, csak szeretetnek hívják. Ha majd lelke koldusként kilincsel egy jó szóért, egy simogatásért, teste egy falat kenyérért, ha már csak az számít, hogy felismeri nincs te meg én, csak lelki összetartozás van mindenkivel, akkor jön el a szabadság és az egyenlőség. Talán az egész utópisztikusnak hangzik…….. Meglehet sötét a kép, amit lefestettem, meglehet beindult a fantáziám, meglehet, tévedek!

Sokan vannak, akik jó úton vannak (vagyunk) önszántukból, már most serényen tevékenykednek, hogy kivédjék a sok áldozatot követelő pusztulást. Jótékonysági szervezetekben, a hétköznapi életben megannyi helyen. A közös szándékunk: Fényt a lelkekbe, kenyér a testbe, öröm az arcokra.

Tanulság:

Az emberiség nagy tanulságtétele: Egy apokalipszis végén a nagy átalakulásnak, amikor az ember megérti végre és örökül hagyja majd unokáiknak, hogy soha ne felejtsék el:

Egy törvény van ez a szeretet törvénye, ez nem tűri a közönyt és a kiváltságot.