Bevezető helyett:

 

A zenének, mint bármely más művészetnek értéket kell, kellene képviselnie. Azonban ez is, mint sok más az emberi értékrend torzulásával jelentős csorbát szenved. Egy jó zene magas lélekemelő frekvencián rezeg és ténylegesen segít és képes az ember auretikus és energia rendszerét karbantartani, túl azon, hogy kellemes érzést ad a hallgatónak. Mint a világon mindennek a zenének és az emberi énekhangnak is van egy rezgése, amely lehet az univerzummal harmonizáló építő jellegű, és lehet romboló, butító, mert rezgése valójában nem ad semmi pluszt az ember "fénybe" való felemelkedéséhez, vagy rezgés szintje emeléséhez, csupán pillanatnyi tudat módosítást okoz, akár valami kábítószer és valóban az emberi agyra gyakorolt hatása, nagyon hasonló gondoljunk csak a koncerteken őrjöngő tömegekre.

 

 

Európában, de máshol is angliai, amerikai előadók és együttesek sikert, sikerre halmoznak, gyakran e siker nagyobb, mint az előadó hangja és tehetsége ezt indokolná. Az egész egy pénzzel és pénzért jól olajozott gépezetre hasonlít, amiből azonban valahol elveszik a lényeg: a lélek.

Tévedés ne essék, a világon mindenhol léteznek kiváló előadok éppen ezért, Tisztelet a kivételeknek.

Természetesen tudom, hogy ízlések és pofonok…….

 

Ázsia nagyon messze van és e kontinens írásmódja nekünk Európaiaknak gyakorlatilag megfejthetetlen. Ezért, szándékosan csak ritkán tévedünk például Ázsiába virtuális barangolásaink során. Én is csak "véletlenül" találtam Alanra, amikor ezoterikus ember lévén, keleti egész pontosan Japán tradicionális zenét kerestem, az interneten, hogy segítsen ellazulni. S mikor az első dalt meghallgattam a számomra akkor még ismeretlen lánytól már akkor tudtam, hogy a weblapomon egy egész oldalt fogok neki szentelni mert, csak az tud és képes így énekelni, aki ismeri Isteni középpontját és természetesen nem véletlen, hogy éppen tibeti. Alanról többet megtudni, élete, küzdeni tudása, személyes varázsa emberekhez, állatokhoz való viszonya példa értékű lehet mások számára, ezért írodtak e sorok. 

 

Egyébként Alanon kívül egész sor csodálatos hangú és ázsiai énekest ismertem meg, szinte elvarázsolt a zenéjük, magas fokú ének tudásuk. Ma már bátran állíthatom, állják a versenyt Európával, Amerikával az egész zenei világgal. Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy legyünk nyitottabbak, ismerjünk meg más kultúrákat mert igazi gyöngyszemekre lelhetünk.

 

 

 

 Egy picit Tibetről:

 

A Föld koronacsakrája Tibet. Tibet, az a hely  ahol a szellem összekapcsolódik a felsőbb szellemiséggel. Itt nyílik meg az univerzális tudat kapuja. Tibetben mindent áthat az élet, a hagyományok a test és lélek  templomának tisztelete. Tibetben az élet  ennek ellenére nem könnyű, de ott megszületni, élni, onnan elindulni mindenképpen kivételes. Akik oda születnek le, nem véletlenül teszik, a lét felső szintjén nyilván tudatában vannak ennek. Általánosságban elmondható, hogy az európai emberektől eltérően a tibeti, de más keleti embereken is sokkal jobban érzékelhető a közvetlen, természetes, ego mentes lelki pulzus. 

 
 

*

 

Mindig vonzottak a különleges emberek. Fizikai valójuk, életvitelük, szerénységük nemegyszer kivételes képességeik mély spirituális tudáson alapszik, amely tudás teljes mértékben és jócskán túl van a hit hétköznapi értelmezésén.

 

Mint fentebb utaltam rá, most egy olyan különleges tibeti leányt szeretnék bemutatni a szokásomtól eltérő módon nagyobb terjedelemben  a lap alján zenével és sok képpel, aki fiatal kora ellenére, már most, bőven megfelel a fent leírtaknak

 

Dalai, zenéje,  egész lénye magas frekvenciájú tiszta energiát közvetít.

 

  Alan Dawa Dolma

  阿兰

 

 

 
- Nemzetisége: tibeti, kínai

 

- Kínai neve:  阿兰达娃卓玛报

  "Dawa Dolma" a tibeti szó jelentése:

  „a mennyei leányzó”

- Japán neve: アランマ

- Angol neve: Alan Dawa Dolma

- Egyéb ázsai neve: Alan Dawa Dzhuma

 

- Vallása: Buddhista

 

 - Beszélt nyelvek: anyanyelve Kham Ke,

   ez egy tibeti nyelvjárás,

   Egyéb tibeti nyelvjárások

   Mandarin,

   Japán, 

   Angol,

 

- Születési hely: Kangding (Dardo)Tibeti 

    Autonóm  Prefektúra Garze Szecsuán

    tartomány, Kína. 

 

- Születési idő: 1987, július 25

- Csillagjegy: Oroszlán

- Hivatása: előadóművész

   és erhu játékos.  

   

 

 

Alan mára már főleg Kínában, Japánban, Tajvanon, de szinte egész Ázsiában ismert, és egyre népszerűbb. Ne feledjük Ázsia lakossága közel 4 milliárd ember! Alan kecses, fiatal és ragyogó. Tiszta, őszinte kristályhang jellemzi, színpadi jelenléte lélekkel teli, közvetlen, erős spirituális töltettel bíró. Ő, a lélek embere. Néha sírva fakad a színpadon, érdekes módon ezt a közönség tolerálja sőt bátorításként tapssal díjazza. Egyedien csak rá jellemző stílusban énekel. Soha, senkit nem hallottam rajta kívűl aki ennyire sokszínűen képes a hangjával bánni a lélek húrjait megszólaltava énekelni. Hangszíne, hangfekvése rendkívűl széles skálán mozog, gyakorlatilag a reppen kívűl szinte minden énekes és jónéhány hangszeres zenei műfajban is otthon van. Művészetétben balladák, népi, lírai, és a rockos elemek egyaránt helyet kapnak. Erős tibeti orgánuma szinte utolérhetetlen. Alan ének hangja némely dalában nagyon magas frekvencián, egyfajta spirituális beavatást nyújtó tartományban rezeg, ezért viszonylag kevesen tudják még befogadni, de nekik / nekünk/ szó szerint közvetlenül a lelkünkbe hatol. 

 

Főleg ázsiai zene kritikusok szerint, de más zenei fórumokon és újabban ismertsége terjedésével európai emberek nyilatkozataiban is gyakran elhangzik az a vélemény, hogy Alan rendelkezik a világ egyik legkülönlegesebb, legsokoldalubb, leg magával ragadobb énekhangjával. Sőt egyesek odáig mennek, hogy fiatal kora ellenére, őt tartják a világ legjobb "könnyü-zenei" női előadójának. Noha ebben természetesen pillanatnyilag van némi túlzás, de a lány adottságaiban ez bizony vastagon benne van, a pontenciális világsztár, mert nagyon igaz: 

Alan egyedi "jelenség" kivételes  istenáldotta tehetség, megnyerő, tiszta és sallang mentes, nem hasolítható egyetlen más előadóhoz sem, kifinomult művész, szerény, áthatja a zene iránti alázat, jó humora, hihetetlen munkabírása, biztos hitbeli tudása és erős akarata van, ezért nem csak tehetségének köszönheti sikereit, hanem személyiségének is. 

 

Alan Dawa Dolma nem megcsinált sztár, mentes a sztár alüröktől és valószinűleg a fent leírt dicséretek és vélemények ellenére nem akar világsztár sem lenni. Az egészen bizonyos, hogy ő a világ egyik legszebb hangú énekesnője lenyűgöző ének és hangszeres tudással.  Kevés olyan előadó van a világon akinek a személyében, dalaiban dominánsan ennyire benne van a dinamizmus és a lágyság egyaránt, de mégis egyensúlyban, tehát jin és jang mint egész és ő ilyen. 

 

/Alan rajongok körében/

 

 

Íme a rövid életrajza:

 

Alan gyermeki vágyaitól vezérelve úgy indult, hogy színésznő szeretne lenni, és 6-8 évesen több válogatáson átesve, már rendszeresen feltűnt és „dolgozik” a kínai tv-ben, főleg sorozatokban, 8 évesen kezdett éneket tanulni és 9 évesen erhut, ami egy ázsiai hangszer. Általános Iskolai tanulmányait 1992-1997 között végezte. 10 éves koráig többek között táncolni is tanul egy művészeti csoportban, fellépéseik során eljutottak Spanyolországba Latin Amerikába és az Egyesült Államokba is. Később, de még gyermeklányként Olaszországba és ismét Amerikába, New Yorkba utazik, mintegy felkészülni a szólista pályára mivel, számára az éneklés a zene szeretete az önkifejezés fontos eszköze és talán éppen ezért, kívételes hangi adottságai, lépten-nyomon elnyomhatatlanul a felszínre törtek belőle, háttérbe szorítva színészi ambicióit.
 

 

1997-ben elhagyta szülővárosát és a Affiliated Middle / High School  Szecsuáni Zeneművészeti Chengdu,-ba kérte felvételét. A felvételi vizsgán rangsorban elsőként jutott be az iskolába, ahol azután többek között speciális hangszeres zeneművészeti képzést kapott erhu - ból. Tanulmányait kitüntetéssel végezte.

 

2003-ban 16 éveses ismét kiválóként, felvételt nyert a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg, Művészeti  Akadémiájába Pekingbe /ez Kínában  rangos a legmagasabb szintű művészeti egyetem/ ahol egyebek között énekórákat vett, dupla szakon vokális zenét és ismét er-hut tanult, ezekből le is diplomázott .

 

 

/Alan  az erhuval, ami egy  két huros ázsai hangszer, piszok nehéz rajta játszani/

 

 

Az akamédián 2005 - ben hivatalosan jelölték egy szépségversenyre, az ezen való részvételt azonban megtagadta, ami nem kis bátorságra vallott söt kiadott egy nyilatkozatot aminek a lényege körülbelül így hangzott:

 

"Úgy gondolom, hogy a nő értékét nem a szépsége határozza meg, sokkal inkább az, amit letesz az asztalra, milyen ember és esetemben milyen sikeres előadó, mit tud nyújtani az embereknek."

 

 

Bár ekkor még nem volt ismert művész nyilatkozata  és ellenállása tanárainál és a hatalom berkeiben  hatalmas vitát generált, mivel Kínában a nők tradiciónális, kiszámítható helyzetben vannak.

 

Mindeközben az egyetemen, csatlakozott a "Feel Fine Band" nevű, fiatal női előadókból álló hagyományos kínai hangszereken játszó csapathoz. A zenekar számos rangos, köztük diplomáciai eseményre, kapott meghívást, jártak több országban köztük Egyíptomban is.

 

2005 - ben Alan részt vett a harmadik pekingi Student Campus Singer versenyen és bekerült a legjobb tíz énekes közé végül, a második lett, ezenkívűl a zsűri megjutalmazta a "legjobb képi megjelenés"  külön díjjával. Nem sokkal ezután kiadta élete első kínai albumát, amiből meglepően rővid idő alatt 50 000 példány fogyott.

 

 

/Az első lemez  katt a képre/

 

 

2006-ban  részt vett a kilencedik Shanghai Ázsia Zenei Fesztiválon, ahol közel 60 ezer indulóból 0,005 ponttal lemaradva az első helyezettől, a második helyen végzett a döntőben. Ezután fotói, és dalai széles körben kezdtek terjedni Ázsiában, de feltűnt az interneten is, arca így vált a világban egyre ismertebbé.

 

2006 áprilisában, a híres AVEX Japán lemez kiadó cég, tehetségek után kutatva meghallgatásokat tartott egész Kínában. Alan természetesen jelentkezett a meghallgatásra. A zsűri döbbenten állt a katonai egyenruhát viselő lány láttán. A produkció után pedig a csodálattól lenyűgözve a lány hangja és tehetsége előtt. Sehogy sem értették, mit keres egy ilyen csoda az egyenruhában? Nem sokkal később az AVEX cég, szerződést helyezett kilátásba a lánynak.

 

  

/Alan mint "katona"/

 

2006 Augusztus 27 én Alan első alkalommal jelent meg  tokiói színpadon az AVEX névjegye alatt megrendezett éves mega-koncerten és olyan Japán megasztárokkal együtt lépett fel mint, Ayumi Hamasaki, és BoA.

 

/Alan a színpadon/

 

2007-ben elhatározta, hogy huzamosabb időre Tokióba megy, mikor  ezt elmondta szüleinek, ők ezzel nem értettek egyet. Szerették  volna, ha lányuk továbbra is Kínában marad és folytatja  " Művészeti-katonai" pályáját. Alan azonban hajthatatlan volt és tanulmányozni kezdte  Japánt, a szokásokat, az életvitelt és intenzív nyelvtanulásba kezdett.

A lány nyilatkozataiban azt mondja: Célja, hogy elvigye a világba a tibeti emberek kultúráját, s hogy így a világ megismerje és megértse népét.

 

Alan azon ritka kínai előadóművészek közé tartozik, akit az anyaország Kína ilyen módon távozni engedett és aki egyedülállóan sikeresen tört be, egy másik ország nevezetesen a Japán popzene élvonalába. 2007 November 21, debütált Japánban egy Japán nyelvű kislemezzel.

 

/Alan néhágy lemezével/

 

2008 májusában, Sichuanban részt vett egy jótékonysági hangversenyen egy pusztító földrengés után. /A  jó szolgálati tevékenységét egyébként, mind a mai napig folytatja./

 

 

Még a 2008 év folyamán a számtalan kínai sztár ellenére Alant kérik fel, hogy énekelje el Kína legnagyobb költségvetésű filmjének a Red Cliff."-nek a téma dalait. A felkérésnek megfelelően a stúdióban felénekli a film zenei anyagára a dalokat ezek, máig időt állóan, repertoárjában legszebb és legsikeresebb dalok közé tartoznak. A film óriási kasszasiker lett. Alan Franciaországba utazik, hogy  a Cannes-i Filmfesztiválon képviselje hazáját és a filmet. Még ebben az évben a  ~ Red Cliff ~  ~Shin Sen~ a boltokba került. A lemez bevételeiből, Alan minden hasznot a Vöröskeresztnek juttat, hogy segítsen az áldozatokon a földrengés sújtotta térségekben.

 

2009-ben, aláírta a szerződést és csatlakozott az AVEX égisze alá tartozó rangos művészek csapatához. Ezt követően sorba jelentek meg japán nyelvű kis lemezei és a heti lemezeladási listákon tartósan biztosította előkelő helyezéseit megdöntve néhány addigi rekordot. Rekord bevételt hozott például: Hokkaido "Holnap himnusza" című produkciója 15 millió jent (mintegy 100 millió jüant)

 

2009 Március 4, kiadta első Japán stúdió albumát  "Voice of Earth" Mentsük meg a Földet vagy "Egy hang a Földért" címen. Az album, erősen spirituális tartalmú a négy elem életünkre gyakorolt hatásáról szól, egyben gyűjteménye Alan, Japánban a debütáló nyolc kislemezének. Az albumból sikeres videofilm is készült.

 

 

 

 

2009-ben elnyerte a " Kínai arany " a  legjobb film album diját.

 

 

Ezzel egy időben heti rendszerességgel feltűnt Japán és más ázsiai országok nívós, népszerű  életmód és divat magazinjainak címlapján pl: a „Ane Can" címoldalán.  Föleg természetes ételek és természetes kozmetikumok, ruhák, kiegészítők, de telefonok népszerűsítéséhez is adja a nevét.

 

 

 

 

2009 Március 5-én, Japán a fogadást és vacsorát adott a nemzetközi nőnap alkalmából. Alan meghívást kapott a rendezvényre a  nagykövet feleségétől a kínai nagykövetségre, ahol megjelentek a különböző országok politikai és üzleti életének elitjei. A rendezvényen váratlanul felkérik, hogy énekeljen. A kérésre a "Red Cliff" téma dalát énekli. Gyönyörű hangja, meghódította a helyszínen a vendégeket. Alan az egyetlen kínai énekes, aki valaha a diplómácia ilyen magas fokáról meghívást kapott  Japánban.

 

 

 

/Alan sokat mosolyog/

 

 

 

 

Alan sajátos körülmények miatt még nem nyitott az európai és amerikai közönség felé, talán nincs is szándékában, de néhány jel mégis arra enged következtetni, hogy ez várhatóan a nem távoli jövőben  valamikor megfog történni. Ennek talán előjele lehet például, hogy a lány angolul tanul és van néhány felvétele angol nyelven is.

Az bizonyos, ha valaki egyszer meghallgatja  és igényes a zenére nagy bizonyossággal rendszeres hallgatójává válik........

Dalait már több feldolgozásban, köztük szimfonikusok is játsszák. A lány köré megalakult egy virtuális, de mégis kézzelfogható széleskörű nemzetközi közösség az úgynevezett Alan család. A család tagjai lélek közeli, békés, ember és természetszerető értékrendet vallanak magukénak. Alan már sokak példaképe.

Sajnos  azonban az is tény, hogy az interneten már fellelhető, hogy előadás módját, néha karakterét próbálják utánozni természetesen kevés sikerrel, hiszen dalai általában nagy nehézség fokúak, széles hangterjedelmet követelnek és gyanítom, hogy jó néhány világsztárnak beletörne a foga, ha próbálkozna velük. Nem csoda tehát, hogy a műkedvelő amatőrök is Alan dalait szinte a felismerhetetlenségig eltorzítva adják elő. 

 

*

 

 

 

 

/Alan a zene szárnyain/

 

/A szem a lélek tükre /

 

A fentieket folytatva Alan sok dalt énekel a szeretet és a béke jegyében, ez művészetében, mint örök téma van jelen. A lány vágya a világbéke és reméljük, hogy dalai hidak lehetnek az ázsiai országok felé a boldogság, a megértés jegyében. Dalaiban, nyilatkozataiban állást foglal az ember a Föld a természet védelmének nevében, példa erre az  Ázsiában nagyon széles körben ismeretes dal, amely Alan nevéhez kötődik a címe magyarra talán így fordítható "Vágy a jövőben." A lány  bejegyzett tagja néhány világbékét hirdető, környezet és állatvédő szervezetnek.  Az emberek mellett, többek között a pandák és a delfinek védelmét is szívügyének tarja.

 

/Alan a pandákkal/


2010 - ben elnyeri a legjobb kínai és multinacionális élvonalbeli női előadó díjat és már önálló koncerteket ad:

 

Az állomások:

- Nagoya,

- Oszaka

- Tokió.

 

Japánban adott koncertjein természetesen japánnyelven, valódi lemezminőségben énekel. Tokióban pl: 23 számot megállás nélkül egyhuzamban. Külön érdekesség, hogy a lány a koncertjein nem engedi meg a plébek technikát, kivétel amikor saját vokálját adja párhuzamosan az élőhangja mellett. A koncerten elhangzó  dalok között mindig van 3-4 szám, amikor Alan saját nyelvén énekel, egy hihetetlen általa fémjelzett „tibeti jajgat”- stílusban, ilyent és így csak nagyon kevesen tudnak elénekelni ezen a világon.

Noha vannak székek a koncertteremben a közönség elejétől végig, állva hallgatja és tapsolva ünnepli a lányt.

A tokiói koncertnek megjelent a teljes vágatlan anyaga, ez egyben Alan első megjelent koncert DVD -je. Ez a DVD - Az előadó énektudását, teljesítményét és sokszínűségét alapul véve elfogultság nélkül joggal mondható, hogy a zenei világ egyik legjobb DVD - je. Bár kétségtelen európai fülnek nagyon szokatlan.

Alan széles  palettán mutatja be művészetét, páratlan zenei élményt nyújtva a hallgatónak.  A koncert különösen az első félóra után nagyon ütős és kimagasló. 

 

 

/Dvd Borító/

 

2011 - A második DVD anyaga és címe: Japán Premium Best & More  Live  2011

 

 

2011

Utolsó Japánban adott koncertjének, ami a DVD- én rögzítésre is került több érdekessége is van.

Hírek szerint, lázas betegen énekelte végig 180 percet. A közeli felvételeken észre lehet venni, hogy Alan szenved a láztól, ez a lány csupa szív és spiritualitás, valószínűleg csak rendkívüli akaraterejének tudható be, hogy nem esett össze koncert közben. Ének hangja még így is briliáns volt. A koncert közepén egy szám kezdésekor jól láthatóan elsírta magát és egy pillanatra megkellet állnia. A közönség ennek ellenére, csendben kivárta még kisírja magát a dal elhangzása után pedig valósággal ünnepelte a lányt.

 

/Alan sír/

 

 

Koncertje végén a színpadon állva rajongok hada előtt  könnyeiben úszva jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg szerződését az AVEX csoporttal és visszatér Kínába. Döntésének pontos hátteréről, csak találgatni lehet..

 

2011 - végén valóban visszatért Kínába és szerződést kötött a Yuehua Music lemez kiadóval. Nem sokkal később megjelent Alan első lemeze az új kiadójánál a címe: Újra itt vagyok.

 

/Újra itt vagyok/

 

2012

 

Alan Kínában szokatlanul aktív, a média szüntelenül keresi és foglalkoztatja. 

 

 

 

2012 06 01- én megjelent a lány régen várt új stúdió albuma  "Love Song " magyarul "Szerelmes dal" címen. A lemez teljes  zenei rendezője Alan volt.

A lemezen elhangzó 12 dal a zenei anyag lírai stílusa miatt, Alan hangterjedelmét, ének tudását ismerve visszafogott, de tiszta és színvonalas. A  lemez hangszerelése a dalok érzelmi és zenei hangulata  összességében magával ragadó, nagyon kellemes, amolyan igazi szerelmes lemez. Alan azonban ennél sokkal többre képes.

Én személy szerint úgy gondolom, hogy Alan a dinamikusabb, egyéni hangját, temperamentumát és stílusjegyeit magán viselő a torkát jobban igénybevevő dalokat jobban szereti, de valószínüleg, közönségének most szeretett volna egy ilyen líraibb, lágyabb, fülbemászóbb, népszerűbb, főleg kínai nyelvű lemezt készíteni......

Úgy látszik Alan döntése helyes volt, mert információk szerint a lemez a Kínában és Tajvánon, de másutt is a megszokottnál jobban fogyott és 9 ázsiai vezető slágerlistán előkelő vagy első helyen van, ezért a lemez kíadója saját pénzén Alant európai vakációra küldte. Az érintett országok Franciaország, Németország, Hollandia, Spanyolország.

 

Bravó Alan!

 

/Szerelmes dal/

 

/Alan nyaral /

*

2013

 

Felreppentek olyan hírek, hogy az AVEX  Japán lemezkiadó ismét érdeklődik Alan iránt és szívesen együtt dolgozna vele.  Egyébként való igaz, hogy a Japán szerzők által megírt dalok, természetesen az eredeti tibeti dalok mellett, kiemelik és megmutatják a lány kivételes hangi adottságait. Alan egyébként lenyilatkozta, ha művészi szabadságában bárhol a világon jelentősen korlátozzák, vagy igyekeznek bele kényszeríteni valamibe amit ő igazából nem szeretne, akkor inkább nem énekel. Jelenleg egy nagy lélegzetű zenés színházi darab főszerepét játssza és ezzel párhuzamosan, saját zenét és szöveget ír, dolgozik az új stúdió albumán, amiből már elérhető egy demó dal is. A lány egyébként sokak érdeklődését felkelti, például gyakran keresik meg fotóriporterek egy pikánsabb fénykép reményében, de ő ettől mereven elzárkózik mondván erre nem kerülhet sor.

 

*

2013

 

Manapság, mint a világon mindenhol, Kínában is indult X-faktor Kína legjobb hangja címen. A válogatások valamikor február-március kezdődtek. Alan is elindult a profi kategóriában a versenyen, valószínűleg ezért új készülő albumának kiadását is késlelteti. A versenyt illetően azt nyilatkozta, azért indul, mert szeretné ezt a légkört is megtapasztalni. A mentorok házáig jutott ott azonban a mentor kiejtette mondván, hogy a lány nem énekelt elég magas hangon. Ez egyébként azért is lehetetlen, mert ez a lány különleges hangi jellemzője ami őt többek között méltán híressé tette, a valószínűtlenül magas hangok kiéneklése. Az adott  dalban azonban ezt nem kellett kifejeznie Alan ezt pontossan tudta hiszen ő írta. A valódi indok az lehetett, hogy Alannak sokan nem bocsájtották meg, hogy elhagyta Kínát és egy más országban jelesül Japánban is csinált karriert. Kína és Japán között, most egy bizonyos sziget miatt diplomáciai feszültség van. Ezen túlmenően még, Alan a verseny alatt nem volt hajlandó a műsor sztájlisztje által választott ruhát viselni és ezért összetűzésbe került a bíróval, aki  felszólította : Ha nem tetszik ellhet menni! Ilyen körülmények között nem csoda, hogy kiejtették. Alan nem viselhet akármit, kialakukt imázsa van és valószinű divat cégek szerződései is kötik, mivel ő model is.

Kérdés azonban: Mennyire viseli meg lelkileg ez az egész? Ő erős egyéniség és bizonyára, hamar túl lesz rajta. Sokan óvták a versenyen való elindulástól. Egyébként a selejtezőkön látott éneklésén érződött, hogy nincs benne a tőle megszokott tűz és érthetetlen módon visszafogja magát, mintha csak egy tanulmányi úton lenne. A zsűri egy tagja meg is jegyezte kicsi neki a színpad, és úgy tűnik be van szorítva egy olyan keretbe, ami neki életidegen. Való igaz a lány a zseniális hangját igazán kisem eresztette, a verseny alatt, de még ez is elég volt a mentorok házáig. Végig szerény volt és saját maga által írt egyszerű érzelmes dalokkal versenyzett. Tudni kell, hogy a lány jelenleg egy a szeneszerzői vénáját kereső élet szakaszban van. Én úgy gondolom Alan nem is nyerhette volna meg ezt a versenyt, és az égiek ezt jól tudták. Természetesen nem a hangja hiányzott hozzá. Az ő személyisége alkalmatlan egy bizonyos celeb szerep eljátszására, ami egy ilyen verseny elkerülhetetlen velejárója, Sőt gyözeleme esetén a műsor személye felett 3 éves kizárólagos fellépési engedéllyel rendelkezett volna. Alan oroszlán jegyű egy oroszlánt nem lehet sablonokba, ketrecbe kényszeríteni, mert elpusztul. Az oroszlán büszke és erős jegy mindennél jobban szereti az életet, a szabadságot. Mintha ezt az égi üzenetet értette volna meg a mentorok házában, amikor már nem egészen egy perc után, önként abba hagyta az éneklést.

Én örülök, hogy a lány kiesett, a sors bölcsen megóvta olyan dolgoktól, ami számára nem kívánatosak. A kínai sajtó tele van vele és kiesésének okát boncolgatják és heves támadások érik. Én azt gondolom, Alan szellemisége és emberekre gyakorolt hatása régen túl van egy ilyen verseny keretein, valamiért azonban neki szüksége volt mindezt megtapasztalni.

 

2014.07.15

 

Megjelent Alan új  Mo – lan „Hirtelen kék” címet viselő stúdió albuma. A lemez nagyon igényes zenei anyagra épül és megfelelően támogatja és kifejezi Alan egyedi stílusát és különleges  kissé lázadó az emberi értékekre apelláló, de mégis kissé melankolikus hangulatát. 

 

*

 

Alan mindössze 26 éves ehhez képest eddig kiadott számos stúdióalbumot, több válogatás albumot, kb 35 - 45 kislemezt, számtalan videoklipet, két koncert  és egy szinfónikus DVD-et valamint egy 60 perces és több  hosszabb - rövidebb videó filmet. Készűlt róla egy 3 részes dokumentum film, amely méltatja és bemutatja eddigi életét. Ezenkívül rendszeresen jelen van és fellép a médiákban, jótékonysági esteken, színházban, hangversenyeken, szinkronizál, filmez, filmbetét dalokat énekel, táncol, műsorvezetőként is kiváló és jó néhány rangos díj tulajdonosa, de ami a legfontosabb: Kristálytiszta lélek erőssége abban rejlik, hogy megmutatja a fényt, maradandóan megérintve az emberek szívét.

 

 Egy link  ami a lánnyal foglalkozik:  Alan 

 

 

 

Alan a kínai-japán kultúra  és a világbéke előmozdításának megkérdőjelezhetetlen nagykövete, egyre  jobban növekedik, kiteljesedik, mint művész, és mint ember. A lány úgy tűnik, hogy  nemcsak a jelen, de a jövő embere is.

 

 

 

 

/Saját szerkesztés/

 

Befejezésül az oldal aljára beillesztettem néhány külömböző hangulatú Alan számot. Érdemes fülhallgatóval hallgatni. Természetesen művészetéből ez csak egy icipici kóstoló abból ami tőle a Yue Tubon megtalálhaó, némelyek számára talán kedvcsináló lehet és példája annak, amit Alan is vall, hogy a zene nem ismer határokat.

 

  Néhány lemeze:
 

     
写真

A holnap éneke

2007.11.21

写真

Iparositás

2008.03.05

写真

Vágy a jövően

2008.07.02

     
写真

Üres szavak

2008.08.13

写真

Könnyű szél

2008.09.10

写真

Red Cliff

2008.10.15

     
写真

 Áldott eső 

2008.11.12

 

写真

Ultramarin völgy

2009.02.04

写真

Hosszú folyó

2009.04.08

     
写真

Diamond

2010.02.03

写真

Esküdj!

2009.11.04

写真

Ballada

2009.09.02

     
写真

Szellő rózsa

2010.07.07

写真

Aludni a hóban

2010.10.13

写真

Panda maci

2011.06.29

     

Újra itt vagyok

2011.12.01


Szerelmes dal

2012 .06. 01

     

Hirtelen kék

2014. 07. 15