Csikung

 

 

 

Az egészség megőrzés a harcművészetek és „néha” ezoterika kapcsán gyakran botlunk egy titokzatos szóra ez a csikung. A szó kínai eredetű és igazából két kínai betű „jel” fonetikus össze olvasása.

 


 

   Csi   Kung

Életerőt, levegőt energiát jelent

 

Cselekvést, munkát tartós erőkifejtést, jelent

 

 

 

A Csí nehezen megfogalmazható nem megfogató és meghatározható csak érezhető. A kínaiak szerint a csi a világot betöltő mindenhol jelenlévő erő. Jellemző rá a kettősség a jin és jang ennek az erőnek az áramlása és egymáshoz való viszonya, mennyisége érezhető és tapasztalható a világon minden jelenség mögött.

Sokak szerint pedig ez nem más mint egyfajta isteni „jelenlét” ami nélkül semmi nem lehetséges hiszen csire tehát az életenergiára mindenkinek szüksége van, legyen az egysejtűektől kezdve egészen az emberig bármi.

 

A csíkunk gyakorlati lényegét lefordítva ránk emberekre nézve: nem más mint az életenergia „művelése,” gondozásának művészete az élet egyszerű de nagyszerű tudománya. A csikungot felfoghatjuk amolyan gyűjtő fogalomnak is mivel jelentése sok mindent foglal magába akár háttér tartalmával egy egész élet filozófiát is. Segítségével megtanulhatjuk az egészségünket megőrizni, karbantartani vagy helyre állítani ép úgy mint egy derűs, nyugodt életszemléletre találni: megérteni magunkat a világot Istent.

 

A csíkunk spirituális voltának tartalmát talán a buddhisták ismerték fel leg jelentőségteljesebben hiszen céljaik elérése és a megvilágosodás érdekében gyakran alkalmazták és lelki gyakorlataik szerves részét, képezte és képzi ma is.

 

A csíkunkban megkülönböztetünk kemény és lágy technikákat.

 

   

A keményet természetesen a harcművészetekben /pl: Bruce Lee / használják.

 
    A lágyat pedig a megelőzésben és a gyógyításban.

 

A hagyományos csikungnak akár több ezer fajtája is létezhet és légzésgyakorlatokon, a meditáción, és speciális mozgássorok végzésén alapul melyek révén a szervezet egy erősebb fizikai állapotba, a lélek pedig más magasabb mentális fokozatba, rezgéstartományba békébe jut el. Ezt elérhető szinteket praktikusan gyakorlatok rendszerébe sorolták.

 

1 szint

 

Az ellazulás, a fizikai egészség szintje.


2. szint

 

A csend állapotának megtapasztalása, az érzelmi egyensúly létrehozásának, a boldogság megtapasztalásának, és az akaraterő növelésének szintje.


3. szint

 

A megpihenés állapotának megtapasztalása, a mentális egészség fejlesztésének, az egó megismerésének, az elme erejének növelésének a szintje.


4. szint

 

A lélek egészségének, és megismerésének, az egyetemességgel való kapcsolatnak, és a bölcsesség állapotának szintje.

 

 

E szerint tehát a csikung jótékony hatással van szervezetünkre és lelki állapotunkra, egyaránt. Hatásai:

 

- Stressz oldás, felszabadító, béke érzést ad,

- Megnöveli és fejleszti a belső erőt,

- Felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat,

- Beindítja a szervezet salaktalanító funkcióját,

- Javítja a szervezet funkcióit és a szexuális erőt,

 

 

Ha mindez ennyire természetes, akkor mégis mi az oka, hogy ennyi a beteg vagy mentálisan megrokkant kiüresedett ember. Nézzünk körül „szűkebb” régiónkban. Az európai ember, hit és hagyomány rendszere vallási gyökerei miatt nehezen válik kézzel foghatóvá a csí. Az európaiak mozgás kultúrája, rohanó életvitele egyszerűen természeténél fogva gátolja a csí jelenlevősége érzésének megtapasztalását, ami ettől függetlenül természetesen minden élőben jelen van.

 

Általában kell ahhoz valami lelki emelkedettség meditatív állapot, hogy az európai ember a csi jelenlétét megtapasztalja. A nyugati világ rohan és halmozza az anyagi javakat, de saját magára még a napi 10-15 percet is sajnálja, mivel tévesen eltorzított értékrendjének alázatos szolgája és vakul hisz a pénz mindenhatóságában. Míg például az ázsiai emberek, kevés kivétellel szinte mindannyian napi rendszerességgel tudatosan időt szakítanak rá és kapcsolatba lépnek saját csi energiájukkal és gondozzák valamilyen formában növelik legalábbis karban tartják azt. Elég ha csak a Tai Chi-ra gondolunk, aminek gyakorlása mindennapi rutin Ázsiában.

 

 

 

 

Ne legyünk hát szűklátókörűség áldozatai és adjunk időt magunknak!

 

 

Összefoglalva tehát elmondható: A csíkunk növeli és optimalizálja életminőségünket javítja életkilátásainkat, és talán joggal elmondható hogy odaadó gyakorlása spirituális beavatást eredményez.

 

*