Verseimből

Köszönet Anyámnak

Fiatal lányként angyalszárnnyal szálltál.

Tarka mezőn virágszál voltál.

S egy útelágazásnál, te is sorsot húztál.

Az idő mindenkit megpróbál...

E világra engem, könnyel, vérrel hoztál!

Ami erődből tellett, megadtál, védtél, óvtál.

Néked én mindezért mit adhatok?

Már gyengül karod.

De szerető szíved most is értem dobog.

A fiad a részed vagyok!

Még lélegzem, életem minden percében…

Köszönöm neked, hogy létezem!

S most szerető kézzel, dacolva a rút idővel.

Válladra ismét angyalszárnyat varázsolok!

 Csend


Lelkemre galamb szállt.
Önmagam végtelenje határol.
Nem mozdulok, olyan vagyok...
Mint, tó alján moha lepte apró kavics.
Az idő elveszett valahol,
Szeretem a csend szifoniát.
Hallgatom az angyalok néma kórusát.
A csend, átmos, tanít, feloldoz, megáld!

 Neked


Gyere, ülj ide mellém,
Egész közel, mintha ölelnél.
Látod, itt vagyok neked!
Belakom egész szívedet.

Ha nem lennél....
Nem lennék én sem.
Kincset eléd nem szórhatok,
Mégis szemedben  a tűz is én vagyok.

Mindenem a tiéd,
Nincs más tűz, ami így ég.
S így ketten, békében, csendben,
Egymáséi vagyunk a végtelenben.

Mindenen túl

Nem kell a csókod !
Ha csak csókolni tudsz!
Nem kell a szíved !
Ha vele csak szeretni tudsz!

Nekem több kell!

Valami más, valami egész!
Én a lelkedet akarom !
S cserébe neked ezért,
Én is az egészet a lelkemet adom!