A lélek nyelve

 

Az emberi test úgy van megalkotva, hogy híven tükrözi a teremtő szándékát, hogy minden adott legyen egy boldog élethez egyszóval tökéletes.


A testünk az anyagi világ kifejeződésének a legalacsonyabb rezgés frekvenciája. A lelki síkunk közepes, a szellemi szintünk pedig magas frekvenciával rendelkezik. Ami testi szinten, mint tünet csapott le ránk, azt lelki szinten már valamikor létre hoztuk. Ahhoz, hogy egy betegséghez egy tünethez valóban reáliásan közelítsünk, ezt észben kell tartani. Miután az ok nem a testben keletkezett csak következmény miatt ott materializálódott nem is ott kell kezelni. Következés képen, ha javulást gyógyulást akarunk elérni:- Akkor a legalsó szinten lévő testi tüneteket lelki majd szellemi szintre kell emelni amihez magasabb frekvenciájú energiára van szükség.


A betegség keletkezése:


Életünk szüntelen tanulás és megoldandó feladatok sora. Mindennap kihívás, a megfelelés kényszerének. Mit várunk önmagunktól és mit várnak mások tőlünk, és hogyan teljesítünk?

Sorsunk a mi kezünkben, van szabadok vagyunk: döntéseinket mi hozzuk, azok következményeit mi viseljük. A sorsunk az  ok és okozat törvénye szerint gondoskodik arról, hogy a tanulási folyamatfolytatólagos legyen, nincsen üres járat a történés állandó. Ha olyan „téma” közeledik felénk, amellyel nem akarunk szembesülni és ezért hagyjuk, hogy a szellemiből, lesüllyedjen a lelki tartományba, majd onnan még lejjebb a testünkbe akkor tudatossági energiát takarítottunk meg. Ha azonban azt gondoljuk, hogy mindaz, amit nem akarunk a tudatunkba beengedni, és amiről azt hisszük nem veszünk róla tudomást azzal meg is szüntettük akkor nagyot tévedtünk. Ezek a dolgok ugyanis bennünk vannak csak „ árnyékba” az árnyékos oldalunkra kerülnek. Mivel azonban árnyékunk egészségünk szempontjából szükséges részünket alkotja az árnyék tudatosítása önmagunk megtalálásának és megváltoztatásának az útja.  Tehát egyfajta analizáló kommunikáció önmagunkkal, úgyis megfogalmazhatom ez a lélek nyelve. Az árnyék mindazt tartalmazza, amit nem akarunk tudomásul venni és elfogadni inkább megpróbálunk átnézni felette. Ha nem dogozzuk fel tudatosan az árnyékos részünk sötét oldalát, nem teszünk mást, mint létre hozzuk ma betegséget. Ha betegek lettünk tudnunk kell, mindennek megvan a múltban felelhető oka.

A törvény így szól: „Mint fent úgy lent”
                           „Mint kint úgy bent”


Ha analóg módon gondolkodunk, közel kerülünk a valósághoz és megértjük az egész lényegét. Tehát magyarul, ha a szellemi, lelki szinteden nincs, rend a testeddel fizeted azt meg.

A betegség fogalma:

A betegség egy bizonyos mennyiségű szellemi energia, ami szilárd struktúrájúvá „dermedt”. Ez a struktúra mintaként bevésődve van jelen mélyen a tudattalanunkban..A betegséget vagy a jelentkező tüneteket csak helyes lelki tartalmakkal viselkedési mintákkal lehet valóban kicserélni.

A betegség, mint esély:

A betegség először lázadóvá majd őszintévé teszi az embert, megmutatja, amit eddig nem akartunk észrevenni. Másodszor pedig minden betegségnek megvan a maga értelme és egy megoldandó feladatot tár elénk. Ezzel esélyt kapunk, hogy azzá válhassunk, akivé valójában válni szeretnénk.
Az alábbi táblázat Louise L. Hay: Éld az életed című könyvéből való. SegÍt nekünk elindulni,  és gyógyulni.

 

Lelki ok Betegség
Félelem, döntés képtelenség Alhasi fájdalom, görcsök
Lelkifurdalás, az értéktelenség tudata, kis hitűség Alkoholizmus
Bizonyos emberek utálata, hatalom vágy Allergia
A múltból átmentett harag. Túlzott ragaszkodás.    Aranyér
Rossz légkör, szeretet éhség, önállótlanságtól való félelem   Asztma
Bűntudat, félelem mindentől. Álmatlanság
Kitörési vágy a megszokottból. Agresszivitás. Tehetetlenség.    Baleset
Irányváltoztatás képességének hiánya.    Boka
Fenyegetettség érzés. Szorongás, türelmetlenség, figyelem felhívás.    Bőrbetegségek
Hamis világkép. Régi fájdalmak őrizgetése, múltba süllyedés.   Ciszta
Mély lelki fájdalom. Sóvárgás az elszalasztott lehetőségek után.    Cukorbaj
Önbizalom hiány.    Csípő
Kudarc élmény. Neheztelés.    Csomók
Lázadás a körülmények ellen.   Csont törések
Önkifejezési képtelenség.    Dadogás
Érzelmi kifakadások. Harag. Ekcéma
Büszkeség. Irigység. A dolgok helytelen megítélése. Epekő

Valaminek az elutasítása. 

Émelygés
Az élet megtagadása. Önutálat.  Étvágytalanság
Vágyakozás a gyöngédség a szeretet után.   Fájdalmak
Rossz gondolkodás mód. Az én lebecsülése. Önkritika.
Félelem.   Fejfájás

Megoldatlan gondok.    

Fekélyek.
Döntések elhalasztása. Határozatlanság.    Fogfájás
Valaminek az elutasítása.   Fül
Egy partner sértése mély nyomot hagyott.  Méhdaganat
Merevség. Kitartás régi rossz elveink mellett.  Gerinc betegségek
Reményvesztettség. Súlyos gondok.   Görnyedt tartás
Félelem minden újtól. Felesleges rémület.    Gyomor bántalmak.
Kapkodás. Lemaradok valamiről érzése. Hasmenés
Ággodás az érzelmi és anyagi háttér miatt. Túlzott önfeláldozás.   Hát
Önvád. Harag. Nemi bűntudat.  Hüvely gyulladás
Bizonytalanság. Ággodás.   Idegesség
Kényszeres bizonyítási vágy. Előítéletek.   Ínpotencia
Váltás képtelenség. Rossz világkép.   Ízületek
Színlelés. Az egó hatalma. Kéz
Ellenállás. Kimerültség
Félelem az öröm elfogadásától.  Koleszterin
Túlérzékenység. Túlzott önvédelem.   Kövérség
Rettegés a jövőtől.  Lábszár
Belső gyötrődés, önkínzás. Kilátástalanság. Szeretet hiány.  Leukémia
Örökös panaszkodás. Önvád. Düh.    Máj
Nincs belső igény az anyaságra.   Meddőség
Basáskodó magatartás gyakorlása, elfogadása.   Mell
Bűntudat. A nőiesség valamilyen módon való elutasítása.   Menstruációs panaszok.
Rossz egyoldalú felfogás. Korlátolt gondolkodás. Önfejűség.  Merev nyak
Sértődöttség. Leigázottság érzése.  Pajzsmirigy gondok
Mély lelki sebek. Titkos bánat. Gyűlölet. Neheztelés. Szeretetvágy.  Rák
Tehetetlenség érzés.   Reuma
Az életben végig menő változásokat nem szívesen látja. Szem betegségek
Súlyos érzelmi válság. Örömtelenség. Stressz. Fukarság.  Szív betegségek
A pihenés elutasítása. Pénz utáni hajsza.   Szívroham
Karmikus adósság. Születési hibák
Félelem. Büszkeség.   Térd
Önkifejezés hiánya. Bátortalanság. Megalkuvás.  Torok betegségei
Félelem az élet elfogadásától  Tüdő betegségek
Rugalmatlanság.  Ütőerek
Teher az élet érzése.  Váll
Kisebbrendűség. Kudarc. Szégyen érzet.   Vese
Megrekedt gondolatok. Örömtelenség. Elutasító magatartás.  Vér- keringési zavarok
Elégedetlenség. Mások hibáztatása. Gyűlölt élet szituációk.   Visszér