Tudatos és tudattalan

Az ember, gyakran találja szembe magát saját magával, mint örök talánnyal, általában valamilyen döntési kényszer, válság vagy érzelmi hullám taraján, esetenként pusztán a spirituális fejlődése ingoványos talaján állva. Ilyenkor megkérdezi magától:

Milyen is vagyok én?

A válaszunk önmagunkat illetően aligha lehet teljes, hiszen a hétköznapi életünkben rutin tevékenységeink közepette csak kapargatjuk valódi énünk rejtett bugyrainak felszínét. Tudatunk ügyes automataként irányít, teljesít, gépiesen old meg. Szokatlan dolognak kell ahhoz történnie, hogy tudatunk, rejtett része is tudatossan jobban aktiválódjon, például egy szerelem, vagy egy nagy szakmai kihívás már megfelelő motiváció lehet. Annyi azonban biztos, ha valamilyen érzelmi, vagy megoldási képlet közben kudarcot vallunk, csak akkor és éppen ezért tudunk önvalónk a tudattalanunk irányába frekventálódni. A szerelem vak halljuk gyakran, az érzelmi túltöltöttség, vagy egy válság, egy nem várt csapás ugyanis kitermeli, egyenesen megköveteli, a magasabb törvények értelmében, hogy elhagyjuk a biztonságos vizeket és a felszín alá merüljünk.

Az árnyékban tanuljuk meg becsülni a fényt igazán. Dante Isteni színjátéka jut eszembe, amiben a főhősök útjuk során, végső soron a megvilágosodást keresik, azonban, ennek irányába alig tesznek pár lépést máris a pokol kapujában találják magukat, előttük a felirattal: „Ki ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel.”

Ha a hasonlat talán kicsit eltúlzott is, azért mi is így, félelemmel teli, de azért a megismerés vágyával fűszerezve állunk saját tudattalanuk hétpecsétes titkai előtt. Az ember önmegismerése pedig itt kezdődik és itt is ér véget. A tudatalattink minden titkok, titkunk őrzője.

Az emberek sokféle módon próbálkoznak belépni a tudattalanba, ebbe a titokzatos szentélybe a meditáción át a különböző vallások, szertartások, mágikus tanok köntösébe bújva világszerte. Azonban ebbe a zárba csak egyetlen kulcs illik. A karma kerekei csak spirituális olajat öntenek a zárba, hogy az könnyebben működjön, a megfelelő kulcs megtalálása esetén, de felnyitni, megoldani, megtörni a zárat a karma kerekének forgása sem tudja, csak arra képes, hogy a kulcs keresésének, kényszerét lecke formájában  indukálja. Pedig hisszük, vagy nem a kulcs a közelben van, közelebb nem is lehetne. A kulcs, ugyanis nálunk van, mindenkinél személyre szabottan. Maja varázs tükreinek labirint folyosói, azonban abban a káprázatban, amelyet létrehozunk amiben létezünk, ügyesen elrejtik azt.

A ragaszkodás a függőség a mindennapi apró rigolyáink, kimondott hamis, de igaznak vélt ítéleteink a manipulált hírek a politika a félelmeink, elpazarolt perceink és energiáink mind-mind Maja tükrének apró szilánkjai, amik mélyen beleágyazódtak a szívünkbe, gennyes mételyként fertőzve tisztánlátásunkat.

Az elengedés az egyetlen út, és módszer, ami beljebb visz a rejtett ösvényen és társként az egyetlen útitárs a szeretet lehet. Az ember annyi terhet rakot magára, hogy a fától  már nem látja az erdőt. Az analógia nyelvéről lefordítva ez annyit jelent felejteni, takarítani kell. 

Az elengedés nem megfutamodás, nem a dolgok feladása sokkal inkább a szembenézés  és önmegismerés kezdetének beindító spirituális mechanizmusa. Ha így jobban tetszik másként fogalmazva ugyanez így hangzik: Uram, legyen meg a te akaratod! Az elengedés kiveszi az ego kezéből a kormányrudat és a lélek középpontjába helyezi azt.

Az elengedés, a megadás energetikai szempontból, kiolt minden bennünk lévő rossz töltetet.  A rossz táptalaját veszti. Számunkra ugyanis  racionálisan csak azok a dolgok léteznek, amikről elmélkedünk, beképzelünk magunknak, hallunk, látunk és tapasztalunk, s ezekben megannyi a tévedés. Agyunk mindent befogad még azt is amitől a léleknek egyszerűen hányingere van. Érzékszerveink azonban nem csak a hagyományos értelemben vannak, hanem azon túlmutatóan is, auránk kiterjedt "csápokkal" rendelkezik, az itt befogott információk azonban mélyen a tudatalattinkba ágyazodnak mindazzal a problémahalmazzal együtt amit nem tudunk, vagy nem akarunk megoldani, elengedni vagy tudomásul venni. A tudatos tapasztalataink fejlődésünk szempontjából ezért rendkívül hiányosak ego által cenzúrázottak. Az elménk naponta millió és millió bit szemetet termel számunkra, mint már fentebb céloztam rá. Az egonk pedig kuncog, és roppant okosnak képzeli magát, mert eldöntheti mit is „nyelhetünk be.”  Amit aztán kedvünkre csócsálhatunk, de aztán tudjuk, vagy sem, megfekszi a gyomrunkat az életünket. A tudatalattink élén a számüzetésbe lévő lelkünkkel eközben hallgat, de azért néha jó kapitányként vészjelzést küld felénk.

Az élet és a vallás millió módon oltja belénk, hogy eredendően és úgy általában is bűnösök vagyunk, de ez nem igaz!  Azt akarják, hogy féljünk!

Ezért egyszer és mindenkorra bocsássunk meg magunknak és hogy ne csak vészjelzéseket fogjunk, dobjunk ki elménkből minden szemetet, ócska limlomot, politikát, véres híreket oly egyszerű módon, ahogy csak lehet, ezek helyet csináljunk csendet, a csend a lélek szava Isten sóhaja. A csendben megtörik Maja tükrének varásza és megnyílik a lélek palotájának fényes ajtaja. Belső látásunk ki élesed9k, ......ha elég ügyesek vagyunk és jól lomtalanítottunk, már pár nap elteltével jelentősen csökken a nyomás rajtunk csökken a lelki teher és tisztúl a lélekruhánk nyugodtabbá válunk. Befelé figyelhetünk. A lélektől más minőségű. magasabb frekvenciájú üzeneteket kapunk, mint amit eddig megszoktunk, vagy egyáltalán meg sem hallottunk, ezek az üzenetek a lélek által, küldöttek és a tudatalattinkból származnak. A magasabb frekvencia, magasabb tudatosság, a magasabb tudatosság energetikája pedig a kulcs, amit keresünk.

A magasabb frekvenciájú energia a rezonancia törvénye alapján kifogja takarítani környezetünkből az oda nem kívánatos dolgokat, helyzeteket, embereket, létünk minden felhalmozott, elraktározott hordalékát, a salakanyagot, hogy bennünk, nálunk a tudatosság fókuszában csak a lényegünk a bennünk lévő fény maradjon. Amikor a dolgok beindulnak és idáig jutnak, egy ponton a külvilágot és az egot kirekesztve függetlenné szabaddá válunk. Akkor már „csak” saját belső mocskunkkal, sajátmagunk helytelen, hamis megítélésével állunk szemben: Ez a mocsok a tudattalanunk duális, kétpólusú világa, ami fokozatosan akaratunkkal a tudatosságunk felemelésével annak láthatatlan energiájával, lelkünk földöntúli képességével és spirituális segítőink segítségével valóban megérthetünk, megismerhetünk ezáltal magunkba Eggyé Isteni minőséggé tehetünk. Legtöbb ember azt gondolja, hogy a sötét polust meglehet szüntetni, ez azonban nem igaz a világot megérteni, nem megszüntetni kell.  A belső megismerés folyamatában mindig egy – egy vékony a tudattalanunkban lévő fájó, eddig a sötétben lévő, ismeretlen réteg szakad fel. Számunkra tehát racionálissan is ismerté válik mindig akkora, rész amivel már elbírunk, amit már akaratunk által legyőzhetünk, megismerhetünk és ezáltal uralhatunk. Mint egy porciókat adagol nekünk a sors, saját darabjainkat, mondhatni a dolgok égi automatikus üzemmódra váltanak. Ez az igazi pokoljárás, mivel minden dolgunkkal, félelmünkkel még egyszer szembe kell néznünk, amikor azok hosszabb, rövidebb idő alatt, „felébrednek” aktiválódnak élnek és kioltódnak bennünk. Mégegyszer átéljük azok érzelmi, mentális esetleg testi-fizikai töltetét mielőtt végleg elengednénk, hogy kioltódjanak a lélek megszentelt templomában. Mindez egy belső folyamat, amely azonban mint emlitettem néha erősen kihathat fizikai testünkre is. Ez a fajta  elengedés a megszabadulás a tudattalan kitakarítása, egyben az igazi önmegismerés  egyetlen igaz mással ki nem cserélhető módja, és módszere. 

Mindez   csupán kezdeti lépése  annak, az útnak hogy felfedezhessük a  bennünk  is rejlő csodát amit úgy hívunk: Isten.