Meditáció

Nehéz dolgom van. Olyasmiről szeretnék írni, aminek a megfogalmazásához, talán nálam sokkal felkészültebbnek kell lenni. S hogy mégis veszem, magamnak a bátorságot ez azért van, mert úgy gondolom azért mégis adhat valamiféle támpontot a meditáció lényegének megragadásához, jó tanmese vagy legalábbis érdekes lehet az olvasó számára.

A meditáció:

A meditáció egy folyamat, aminek az a célja, hogy elménket kiüresítve egy magasabb tudatállapotot tapasztaljunk meg. Maga a meditáció szó gyökereiben talán azt jelenti „utazó.”

A hétköznapi életünkben többféle tudatossági szint van:

• az alvás, azon belül az álom
• az ébrenlét,
• álmodozás vagy merengés, amikor csak úgy szárnyal a képzelet
• a meditáció

Különösen a Buddhizmusban figyelhető meg, hogy nagy figyelmet tulajdonítanak és szentelnek a meditációnak. Most képzeletünkben végig nézhetnénk a világ különböző pontjait legyen az: India, Japán, Kína, Tibet vagy bárhol ahol ennek nagy hagyományai vannak. Megállapíthatnánk, hogy bár ezek a kultúrák jócskán különböznek, egymástól a meditáció lényeget mégis azonosnak látják, és egyformán áhítattal kezelik. Ha valaki rendszeresen meditál, az meglátszik rajta barátságos természetű kiegyensúlyozott emberré válhat.

A meditációs technikák, és már ami az elkezdését illeti, az is sokféle lehet: Van, aki a légzésre figyel, a test ellazulására, a szív dobbánására, egy tárgyra fokuszál. A lényeg az, hogy megpróbáljuk „beszűkíteni kihegyezni” a figyelmet. Befelé fordulni, mert a meditáció nem tűri az „agyalást.” Amíg az ember el nem kezdi csinálni, addig nem tűnik nehéznek.

Tényleg, hogy kezdjünk neki?

Senki nem tudja előre megmondani mi fog történni, mit fog érezni, ha meditálni kezd. A meditáció igazából az egyik legnehezebb, legszebb és bocsássák meg nekem, ha azt mondom a leg kiszámíthatatlan dolgok egyike. Hogy valaki elkezdje nagyfokú belső igény még azt is mondom felkészültség és kíváncsiság kell hozzá. Miért mondom ezt? Azért mert a látható világ csak kis része az életünket befolyásoló tényezőknek. A meditációba, ebbe a nem látható transzcendens térbe „tévedünk”.

Gondold csak át!

A tested vagy? A gondolataid? Az érzéseid?

Vagy valami más, vagy mindez együtt?

 A meditációban  az ember magasabb rendű tudatszintre a lényegéhez tér meg. Ebben az állapotban a mások előtt rejtett világban furcsa dolgokat, érzeteket, lényeket tapasztal meg a lélek, mindazt ami az asztrálsíkon létezik.

Mindent összevetve, ha úgy döntünk, hogy meditálni szeretnénk, tegyük azt csendes helyen, hogy ne zavarjanak minket. Kényelmesen elhelyezkedve és nyugodt állapotban. Én nem hiszek a sémákban, mint a lótuszülés bár kétségtelen meg van az előnye, de valakinek bejön valakinek nem.

Amint neki állunk elménk lecsendesítésének egyből rájövünk nehezebb, mint gondoltuk, nem véletlen hogy a jogik is évekig gyakorolják. Kosza gondolatok villóznak agyunkban és szűnni nem akaró érzések keringenek idegpályáinkon. A dolog nehézsége abban áll, hogy ne gondoljunk semmire. Mert azáltal hogy arra gondolunk, hogy ne gondoljunk semmire, már éppen gondoltunk is valamire, arra hogy ne gondoljunk semmire.... Sok idő és gyakorlás kell ahhoz, hogy a dolog működjön, mert a meditáció az énünk megtisztítása, lecsupaszítása mindentől, ami valaha „rátapadt.”

Az egonk nagyon kemény ellenségnek bizonyul kiváltképp, ha ilyen szellemi úton járunk. Ugyanis nem akarja átengedni az elme fölötti hatalmát. El kell jutnunk a „dolgok felett” állapot eléréséhez, ami azt jelenti szabadok vagyunk. Csak így léphetünk be a kapun egy másik síkra ahol valós értelemben zajlik a meditáció. S hogy betudjunk lépni ezen a kapun, át kell lépnünk a küszöböt amit adott esetben a küszöb őre véd.

A küszöb őre: nem más, mint a saját legfelsőbb énünk, félelmei. Ezer arcot ölthet, lehet ördög, angyal, az összes bennünk lévő megnyilvánulás.  A köszöb őrének egyetlen célja, hogy eltérítsen célunktól ne engedjen az asztrális kapu közelébe. A küszöb őre az alacsonyabb rendű embert távol tartja a magasabb világ küszöbétől és csak azt bocsájtja át, aki  állja a kemény próbát.

Az idő eldönti, hogy ezt a küszöböt mikor tudjuk átlépni, s át tudjuk-e  lépni valaha  egyáltalán. Ez személyre szabott. Valami azonban biztos, ha valaki átlép azon a köszöbön, soha többé nem lesz olyan amilyen előtte volt. Megváltozik, átértékel, másképp ítél, más értékrendet vall, közelebb kerül az igazsághoz.

Íme, az én történetem:

Mikor ez az eset megtörtént velem, sok évvel fiatalabb voltam. Nagyon érdekelt, mint most is az ezoterika, a lélek, a meditáció. „Felkészültem” a dologra, már amennyire tőlem tellett, sok könyvet elolvastam meditáció témakörben és azt gondoltam nem érhet meglepetés. Gyakorolni kezdtem egyfajta transzcendens meditációt egy bizonyos ritka technikával különös tekintettel a kundalini erő felébresztésére. Sokáig, évekig mindennap, ha tehettem ugyanabban az időben ugyanazon a helyen meditáltam. Semmi nem történt, én pedig vártam a csodát. El voltam keseredve, egyszerűen nem tudtam kiüresedni.....de nem adtam fel, és egyszer történt valami. Azt a napot soha nem fogom elfelejteni.

Elhelyezkedtem és a légzésemre figyeltem egy technikát alkalmaztam ami „véletlenül” került hozzám. Lassan szívtam és fújtam ki a levegőt ….a harmadik szemem környékén jól érezhető egyre fokozódó nyomást éreztem. A szobám ködbe veszett, megállt az idő és én könnyűvé váltam. Mellettem erős energia jelenlétét éreztem, mozdulni se tudtam. Hirtelen megszűnt minden, feszültség és béke egyszerre költözött belém.  Hírtelen nem volt kezem, lábam semmi csak „én” kiszálltam magamból. Fentről láttam magam vagy inkább éreztem, hogy a testem ott maradt valahol....

Testetlen szemlélödővé váltam, de nem volt vége: Kint voltam a semmibe (ma, már tudom az asztrálison) Valamilyen módon kérdést intéztek hozzám - Így szólt: „Valóban készen vagy rá?”

Ezt követően megszűnt minden érzékelésem. Nem volt semmi, nem volt idő és kapaszkodó csak a végtelen csend. Ebben üres mibenlétben megtapasztaltam szó szerint semmi és a minden fogalmát ezt lehetetlen leírni. Nem tudom talán a legpontosabban akkor írom le amit „éreztem”ebben az állapotomban, ha azt mondom egyszerűen lemondtam magamról és felajánlottam magam a a teremtőnek.

Ekkor egy kép jelent meg előttem: Egy kéz egy fehér hosszú tógaszerű ruhát mutatott nekem és szinte felszólított, hogy vegyem fel. Úgy éreztem túl piszkos vagyok hozzá és nem mertem megtenni, bár nagyon erős késztetést éreztem. Furcsálltam, hogy ruhát adnak nekem hisz még testem sincs.

Miután nem történt semmi egyszerűen „ott hagytak” mindentől megfosztva. Nagyon sokáig. Hirtelen úrrá lett rajtam a félelem, hogy akkor most velem mi lesz? A lelkem a testemet „követelte.”

- Aztán újabb közlést kaptam: A küszöb őre vagyok „hallottam”-  Vissza kell menned! 

Ezután vissza kerültem testembe és megértettem egy beavatás történt, ami bár nem úgy sült el amint vártam volna, mégis életem egyik legfontosabb eseménye volt. Sok mindent megértettem arról a mi nem látható mégis létezik és sok mindent megértettem arról, hogy milyenné kell válnom.

A történetnek ugyan vége, ez egy lehetséges variáció arra nézve, hogy egy meditációban bármi megtörténhet. Aki meditál, korántsem a játszótérre megy az ott a kőkemény valóság. Esetemben a fehér ruha egy szimbólum volt, a lelki tisztaság szimbóluma ezzel szembesítettek, mert nekem ez a legfontosabb. S hogy nem vettem fel azt jelenti, bőven van min dolgoznom...... Azt mondom, meditáljatok és meg fogjátok magatokat sokkal jobban ismerni. Tanulságként ez az én útravalóm, a béke legyen veletek.