Gandhi

Mohandász Karamcsand Gandhi

Gandhi 1869. október 2.-án született a mai Gudzsarát államban, jómódú család sarjaként. A hinduizmus dzsaina-felekezetéhez tartozott, amely vallás egyesíti magában az ősi hindu világnézetet a buddhizmus vallásbölcseleti eredményeivel. Alaptétele minden élet kímélése, a szeretet, amely nemcsak az emberekre, hanem az élők egész világára kiterjed. Ez a háttér erősen meghatározta Gandhi későbbi tanait, mert tulajdonképpen ezek a biztos fundamentumok alapján tette meg később saját tanai alapjául az erőszakmentességet.

Tanulmányait a helyi angolnyelvű iskolában kezdte, ahol meg-lehetősen félénknek bizonyult: túlságosan lassú és túlontúl engedékeny volt, és soha nem verekedett. Tudatos volt minden gondolatban, minden érzelmi és akarati megnyilvánulásban.

Londonban 1888. és 1891 között jogi tanulmányokat végzett. Sikeres vizsgái után hazatért Indiába, ahol ügyvédi vizsgát tett. Ekkor fedezte fel életfeladatát, aminek megvalósításán azonnal dolgozni is kezdett ezért abbahagyta az ügyvédi gyakorlatot is.

„Aki karddal öl, kard által vész el” - Az erőszak erőszakot szül,

Gandhi ezt vallotta, ez az eszme, az erőszak nélküliség, melyet Gandhi mint az indiai „faj” természetének megfelelő elvet ismert meg, és később a hinduság gyökerének nevezett, ez vált az elnyomottak nagy védelmezőjének alapvető hitvallásává.

Kevesen tudják, hogy Gandhi nemcsak politikusként mozgatta meg India népét, hanem egészségprogramjának megvalósításáért is küzdött. A hivatalos nyugati gyógyszerközpontú orvostudománnyal szemben ősi indiai, ájurvédikus hagyományokon alapuló, XX. században továbbfejlesztett természetgyógyászatot képviselte. Gandhi célja az egységes, független India megteremtése volt. Ennek megvalósítása érdekében az indiai kisebbség élére állt, s megalapította első politikai szervezetüket, a Natal Indiai Kongresszusát, ezzel új politikai módszert vitt hazájába, amely voltaképpen „alkotmányon kívüli” volt, nem illeszkedett a megszokott politikai gyakorlatba.

Ez a módszer három alapelven nyugodott: 

- Az igazságtalan törvényeknek nem kell engedelmeskedni, azokat meg lehet szegni;

- Mindig erőszak nélkül kell cselekedni;

- A cél nem szentesíti az eszközt.

Népének azt tanította, hogy a szabadság kivívásának módja az, hogy legyőzünk magunkban minden visszatetsző tulajdonságot és önzést.

Gandhi – mint keleti tanító – ötvözte életében a védikus és a krisztusi impulzust. Meggyőződése volt, hogy nemcsak a Védákban vagy a Koránban, hanem a Bibliában is megtalálható a teljes igazság. Kunyhójában is Krisztus képét őrizte, a következő felirattal: „Ő a békénk!” Annak pedig, aki egy napon megkérdezte tőle, miért tanítja ezt, hiszen nem keresztény, így válaszolt:

„Keresztény, hindu, muzulmán és zsidó vagyok!"

Gandhi a háborúk és viszályok ellen a legnagyobb fegyverként a böjtöt, az imát és az erőszakmentességet alkalmazta. A böjtről azt tartotta, hogy általa megtisztul az ember lelke és gondolata, magasabb tudatállapotba kerül, s ezáltal szenvedései és erőszakossága is transzformálódik – asztrálteste megtisztul a harcias ösztönöktől.

Gandhi halála is példaértékű és tanító jellegű: éppen imaszőnyegén állt és szertartásosan áldásra emelte karjait, amikor hirtelen egy férfi magasodott fel előtte és három lövéssel földre terítette őt. Gandhi azonban még utolsó leheletével is Isten nevét ismételgette mantraszerűen, tudván, hogy a halál, azaz a legnagyobb beavatás pillanatában van.

Egy olyan szentet azonban, mint Gandhi, nem lehet megölni! Érezzük, hogy élőbb, mint valaha; segít megértenünk és szilárdan hinnünk, hogy a szeretet nagyobb a gyűlöletnél és övé lesz a végső győzelem! Alázatos szavai mindenkor bátorsággal töltenek el és példát mutatnak nekünk:

„Én csak az Igazság keresője vagyok. Hiszem, hogy a helyes úton járok és szüntelenül fáradozom, hogy megtaláljam az Igazságot.”