Az idő hatalma

Az idő úgy suhan át életünkön mint jó tündér, észrevétlen és nesztelen. Bár lelkünk halhatatlan, mindannyiunk élete véges. Az idő ami bár nem látjuk, mégis keretekbe szorítja, beszabályozza életünk fonalát. Csak az ember képes az idő érzékelésére. Az ember méri az időt, úgy hogy a napot órákra osztja, naptárt készít, hogy jegyezhesse a hónapokat és az éveket. Paradox módon így azt gondoljuk mi rendelkezünk felette. Az életnek ritmusa van, elrendelt menete. Senki  nem csodálkozik, ha a fák tavasszal rügyet fakasztanak, ősszel  pedig lehullatják leveleiket, mert így van rendjén akkor van az ideje.

Az időtlen lélek, testbe „zárva”nem igen tud megbirkózni a helyzettel, korlátait feszegetve, gyakran szárnyal és álmodozik....

Mikor kicsi gyermek voltam nem tudtam mi az idő, ha megláttam egy negyven éves embert rém öregnek tűnt, és nem bántam ha pecek a semmibe rohantak. A gyermekévek azonban  hamar elillantak és vállamra rátelepszik az idő. Kell ahhoz valami gúnyos önirónia, hogy az ember vissza feleseljen az időnek. Látszólag ugyanis nem történik semmi. Egyik nap a másik után követi egymást és mi tesszük a dolgunkat. Iskolába járunk, kapcsolatokat alakítunk ki , szeretünk és csalódunk, és megint szeretünk és családot alapítunk megismerjük az élet „minden” oldalát. Így megy ez....Az idő megy, mi ott állunk az élet forgatagában. Döntéseket hozunk, és döntéseink végrehajtásához mindig valamennyi időt rendelünk. Munkára, szabadidőre és pihenésre, mindenki olyan arányokban keveri ezeket az elemeket amelyeket saját szükséglete diktál.

Pont ezeket a szükségleteket milyenségét és arányát kérdőjelezi meg a lélek. S sokszor  „bambán áll” a döntéseink előtt, nem érti miért van szükség a pénz és a hatalom ilyen mértékű szolgálására.

Az idő azonban nem vádol, csak megy a maga útján türelmes és szelíd. Sok év telik el az emberek boldogok, vagy boldogtalanok sikeresek, vagy sikertelenek lesznek. Sokféle behatás, körülmény és tapasztalat után megérkeznek egy állomásra. Egyszer mindenki eljut ide, ez az állomás nem indít és fogad vonatokat, és a sin párok is csak egy irányba visznek, nem fizikai való, mégis valóságos. Itt  az egész életünkben suhanó idő megáll, és furcsa kérdező magatartást vesz fel.

Kifaggat – téged. Megkérdezi hogy gazdálkodtál vele?

Mit tudsz felmutatni életed lényegeként. S itt talán sokan elkezdik fel sorolni anyagi javaikat.... De az idő okos „jószág” nem hajlik az ilyen szónak, tudja hogy Isten azért helyezte az embert az időbe, hogy szerető odafigyeléssel, felelősséggel éljen benne, úgy hogy azt jól használja fel  maga, és mások javára. A pénz és a csillogás nem hat az időre, amit általa el lehet érni az idő előbb vagy utóbb elemészti, romhalmazzá enyéssz.

Mond el az időnek, hogy  számodra mindig most van ez a jelen pillanat öröme ez egyben spirituális hitvallásod!

*

Mond el az időnek, hogy ami utánad marad az emberek lelkében, az a mosolyod, jó cselekedeteid, a lényed sugárzó kisugárzása!

*

Mond el neki, hogy így élsz, hogy erre törekedsz és csak ez számít! S ha egyszer majd meg kell halnod,  és ha rád gondolnak az utánad következők a szeretet jusson eszükbe rólad.....

*

„Az idő ….
túl lassú azoknak, akik várnak,
túl gyors azoknak, akik félnek,
túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,
túl rövid azoknak, akik örvendnek.
Ám azoknak, akik szeretnek,
az idő nem számít.”

 
Bárcsak mindannyiunk számára, a fizikai idő, a múló évek és napok,  szeretettől vezérelt hozzáállásunkkal, lelkileg hasznos idővé válna!