A magány

Az ember fennmaradásának biztos kulcsa a társas ösztön a tartozni valakihez ősi érzése. Már a kezdet kezdetén az ősközösségek azért jöttek létre, mert ez biztosította a túlélést a zord természeti körülmények között és kellő védelmet nyújtott az állatvilág fenyegetései ellen. Az ősi tőrvények mit sem változtak, az emberi természet azonban jelentős átalakuláson ment keresztül. Az évezredek alatt az emberi javak megszerzésének történelmi vérzivatarában az ego az anyagi javak mellett kisajátította magának a barátság, de sokszor még a szerelem privilégiumát is. Előjogának tarja a kisajátítást. Ezért aztán az emberek óvatossá, félénké váltak. Nem akarnak kiszolgáltatottá, tulajdonná válni végső válaszként akár tudatosan akár tudattalanul saját lelküket jól körülhatárolható mély verembe vetették. A Föld populációjának közel egyharmada ebben a veremben fény nélkül éli életét. A verem neve:

MAGÁNY.

Napjaink társadalma erős kihívás elé állítja az embereket. Teljesítmény és profitorientált médiával túldimenzionált torz értékrendszert közvetít felénk túlhangsúlyozva az anyag és a fogyasztás mindenhatóságát és „szuper embereket,” sztárokat mutogatnak és az ő életvitelükkel, anyagi javaikkal állítják szembe a hétköznapi ember mindennapjait. Azt sulykolva az elmékbe, hogy csak pénzel, és luxusautóval boldogulhatsz ebben a világban. Egy látó ember ilyenkor besokall és nem néz ilyen műsorokat és nem olvas ilyen híreket. Azonban az emberek javarésze etalonként fogadja el a feléje áramló információt és összehasonlítja saját lehetőségeit az „elit”világával és arra következtetésre juthat, hogy ő semmire sem képes, hiszen a káprázat a pénz világa számára elérhetetlen. Amikor ez az érzés kialakul, falakat kezd építeni maga kőré és kialakul a jól ismert elefántcsonttorony, amely az idők folyamán áthatolhatatlanná válik. Ugyan ide vezet egy kisiklott szerelem,  válás,  munkahelyi sikertelenség, a munkahely elvesztése az előnytelen testalkat egy haláleset után létrejött lelkiállapot látleletének elemzése is. A magány létrejöttének tehát számtalan oka lehet.

Most nagyon sok oldalt írhatnék azoknak a sajátos patikamérlegen kiadagolt technikáknak a leírásával, amivel az emberi elme próbál védekezni a magány szorító kötelékei megoldásának érdekében. Ezek a praktikák bármilyen tőről is fakadjanak, csak egyetlen egy esetben vezethetnek eredményre.

- Lehetek én nyitott

- Járhatok társaságba

- Ismerkedhetek az interneten vagy társkereső hirdetésben

- megtehetek minden tőlem telhetőt, hogy barátot vagy szerelmet találjak,

- de mindaddig magányos maradok /és itt jön a lényeg/ amíg kellően nem szeretem magam.

A szeretetnek belőlem kell fakadnia, belső fénnyel kell, hogy rendelkezzem, mert a fény mindig utat tör magának. Az árny a sötét csak akkor vetül rám, ha nem szeretem magam.

Nem szeretem magam, mert önbizalom hiányos, kövér vagy szegény vagyok……stb.

Ugyan már el kell engedni mindent, a főnököt és a politikát a világ itt és most a miénk éljünk, hogy legyen életünk! Szeressük magunkat  és másokra se ragasztgassunk, elítélő bélyegeket! A többi majd jön magától. A rezonancia törvénye ráhangolódik életigenlésünkre és megtörténik a csoda.

CSAK IGAZÁN AKARNI KELL!