A koldus
Millió és millió ember él a földön, köztük te is aki most itt vagy velem. Vágyaidat szorosan magadba tartod vagy harsogod a világnak. Bár ki legyél is, biztosan neked se könnyű. Meg van a magad baja és öröme. Mindannyiszor, ha földre kényszerültél az élet viharában, feltápászkodtál, újra kezdtél és megkapaszkodtál a feléd sejlő lehetőségek ágaiban.
A minap és most már nem először történt meg, hogy úgy alakult megpróbált a jó sorsom. Fiatal talán 25 éves férfi lépett hozzám. Szemében, megtört fény, tartásában szelíd alázat, ruhája réges-rég megkopott. Ahogy végigmért pillantásunk találkozott a lélek zenitjén, már tudtam neki nem sikerült felállnia. Ő a földön maradt. Pénzt kért.
Ilyenkor szinte szégyenlem magam! Megindul bennem az a megfoghatatlan, ismeretlen erő, végig suhan a lelkemen, millió impulzus és a végén egy kiáltás:
Miért van ez így?
Miért kell valakinek is koldulni?
Persze aztán mindjárt magyarázatot is keresek hozzá. Talán nem is tehet róla! Rosszul alakultak a dolgai, - egyik lehetőség a másik után rajzolódik ki, lelki panoráma mozimban.
Rég nem a pénzről van szó. Sorsokról melyeket ketté törtek kegyetlen és hűvös kérlelhetetlen körülmények. Senki soha nem tudhatja egész pontosan mi történt vele, mert ez az ő élete. Itt a szó kevés, mert nem lehet szavakkal kifejezni, amit láttán érzünk és képtelenség, hogy igazán azt érezzük amit ő. Mi csak a végeredményt látjuk, tolókocsiba kényszerült beteg életeket, fogyatékkal élőket, hajléktalan, nincstelen koldulókat, és megannyi lehetőség a mivel a sors keserű fintorát a szenvedést mutatja.
Mit gondolsz? - ha látod őket.
Bármilyen kiszolgáltatott élethelyzetbe kerüljön valaki, ha ő az érintett legyen az testi, lelki, vagy anyagi természetű hirtelen más megvilágításba kerülnek a dolgok. Egy vak ember látványa „mindenkiben” sajnálatot és szánakozást ébreszt. Mégis milyen kevesen segítenek neki, ha ott áll az úttest egyik oldalán átkelésre várva.
ÉS HA MI LENNÉNK Ő ?
Mit érezhet, megfosztva a látás nagyszerűségétől? Egyszer is végig gondoltad? Ő bizonyára ezerszer és milliószor végig pergette magában élete kérdését. Miért kellett így lennie? Ebből a szemszögből máshová, helyeződnek a hangsúlyok, mert egy szorult élet helyzetben szinte magától értetődik az állandó lelki vívódás. Önboncolgatás, önvádló magatartás. Haragot érzünk saját személyünk, mások vagy a teremtő irányába. A végén azonban jön a belenyugvás a döbbenet, hogy így kell élnie egész életében el kell fogadni állapotát. A vak ember esete csak kiragadott példa, nem kell ahhoz sok ész hogy tudjuk minden elesettben ott van az ő igazi, megismételhetetlen szép és sugárzó énje.
Nekünk többieknek abban kell, hogy álljon lelkünk erőssége, hogy tudjuk és érezzük belevéssük tudatunkba, hogy örökké ott leleddzen. Ők nem mások, ugyan olyan emberek mint bárki más, ne sajnálatot hanem megértést ébresszenek szívünkben. Ismerjük meg őket, vegyük végre észre, nélkülük mi sem vagyunk egészek szükségünk van egymásra. Soha senki nem tudhatja e föld kerekén kinek, mit hoz a sorsa, bárki pillanatok alatt kerülhet rettenetes kiszolgáltatott és reménytelen helyzetbe. Nem tudhatod karmád mit teremt meg neked holnap. Ezért, köszönd meg a jó sorsodat és hogy van miből adnod. Ha legközelebb hozzád is oda lép egy nincstelen, ne sajnáld a pénzed, ha kell mondj neki jó szót.....
