A halál

Létezik egy megkerülhetetlen transzcendens igazság, amivel mindenkinek szembe kell néznie, ez a halál. Maga a fizikai halál, mint folyamat 3 – 7 másodperc alatt megy végbe. Ez alatt az idő alatt szakad el / vágják el az angyalok / azt az „ezüst fonalat” amely jelen életünkben a lelket a testhez köti és ezalatt hihetetlen módon, de lepereg az életfilm is. Sokakat borzongással, szinte elviselhetetlen szorongással tölt el ez a szó: Halál. De a halálról beszélni kell, ha megértjük a halál logikáját megértjük mennyire tökéletes, mennyire szükségszerű és átitatott egy felső hatalom igazságos akaratával. A halált követően a rezonancia törvényének értelmében mindenki olyan asztrális létsíkra, tehát olyan minőségű valóságba kerül amilyen lelke rezgésének  a szintje. 

Mi a halál?

A halál a halhatatlan zarándok rövid pihenője az úton az örökkévalóság felé.  Megrázó csapás, mégis szükséges.  Hiszen "rendkívülí" tapasztalattal ruházza fel a lelket, és végül lezár egy - egy emberi életet a reinkarnációk sorában. A halálban kivételes, lehetőséget kap az ember, hogy megértse élete célját, értelmét s hogy ő elpusztíthatatlan földöntúli szabad szellem. 

Az emberek többsége úgy véli, hogy a halál egy gonosz erő, hiszen érkezése  félbeszakít, megakadályoz mindent. Vágyaink nem valósulhatnak meg többé ezen a Földön. Miatta mindent itt kell, hogy hagyjunk szeretteinket és összes ingó és ingatlan vagyonunkat beleértve. Általa menthetetlenül semmivé válunk, és nem marad belőlünk semmi. Amikor a halál kopogtat az ajtónkon, az egész élet lényege megtörik és egyszer és mindenkorra vége van mindennek. Ezért úgy vélik halál ellenség, egy nem kívánatos „vendég” és a halált semmilyen módon nem lehet legyőzni.

A mások azt vallják, tudják, hogy kétségkívül van, mód legyőzni a halált, de ezt nem a fizikai vagy az emberi test, diadala, hanem a tudaté. A Földön anyagba, emberi testbe  zömmel a második csakra szintjén kötött a tudat, ezért kevés lehetősége van rá, hogy élvezze az igazi szabadságát. Ha megszakítás nélkül élhetnénk itt a Földön ötszáz évet a hosszú idő alatt, fejlődésünk szempontjából akkor semm tudnánk sokkal jelentősebbet felmutatni, teljesíteni. Sokan, vannak itt a Földön, akik már a több mint száz évesek. Ők is közönséges emberi életet, éltek, élnek, és ha megkérdezzük őket a belső élményről, a belső növekedésről, a lelki fejlődésükről, Isten igazi lényegének megértéséről, vagy a megvilágosodásról azt válaszolják, öregkoruk ellenére sem tudnak sokkal erről többet, mintha jelentősen kevesebbet éltek volna. Egyik nap jött a másik után és az évek lassan elteltek. Tehát nem pusztán a fizikai élet meghosszabbítása, amire szükségünk van, sokkal inkább a tanulságok levonására s ehez a halál elengedhetetlen. 

Az ember spirituális lény a tudatosságunk az Isteni valóság bennünk, ezt kell terjeszteni, bővíteni, erősíteni ez a részünk pedig örök és halhatatlan. Igaz, annak érdekében, hogy tudatunk jelentősen fejlődni tudjon, tapasztalatokat tudást kell gyűjteni itt a Földön, ehhez itt kell maradni egészségesen a még jó pár évig, jó pár életig. De ez elsősorban nem a szervezetünk az érdekében történik, hogy fék nélkül hajszoljuk és habzsoljuk, szolgáljuk a testünket. Sokkal inkább azért, hogy  bővítsük  spirituális tudásunkat, így bővítve tudatunkat, hogy a megvilágosodás a végleges megértés állapotába érkezzünk.

A testünk végül meg fog halni, elrothad a halhatatlanságnak "csak" a tudatunkat tudjuk felajánlani.

Spirituális emberek rájöttek ezen kívül még valami másra is, valami nagyon fontosra. Ők (Mi) azon a véleményen vannak, hogy életek egymásutániságában nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy periódusonként a lélek éppen a halál állapotában van, mert ez is természetes. Ugyanis amikor haladunk egy cél felé minden alkalommal, be kell hogy lépjünk egy - egy új valóságba ilyenkor új élet virrad a Földön, ez a törvény és a mi igényünk is. Ami az egyik oldalon halál az a másik létsíkon születés.

A halál „pillanatát”  és az azt kővető időszakot használtja Isten, kezében eszköz a halál, hogy "szóljon hozzánk" segítsen emlékezni igazi valónkra, hogy kiterjessze tudásunkat és új lehetőséget adjon számunkra (életfeladat.) A köztes létben az Akasha krónika nyitva áll elöttünk. Ott jól tudjuk Isten nem csapható be! Így hát hibáink tudatában tervezzük meg következő életünket, érdekes módon elképesztő aprólékossággal. Ezt sorsnak is nevezhetjük, mert a mindig az éppen soron következő életünk jövőbeni történései és körülményeink karmánk, / hibáink/ által tehát általuk fikxáltak 93%-ban. Szabad akaratunk pedig csupán 7 % ez egy kozmikus igazság a rend Isten egyetlen törvényének értelmében.

Hogy világosan értsük:  Az ember szabad teremtő szellemi lény, hétköznapi döntéseiben nem korlátozott. De az élet nagy sorsfordító kérdéseiben köti saját karmája, hogy ezen változtatni tudjon, ezért adatott neki, nekünk 7 %-nyi szabadság, mert ez bíztosítja, hogy életünk nagy sors kérdéseiben  jól dönthessünk, csak fel kell ismerni mik azok, és mikor jönnek el életünk folyamán. 

Ha el akarjuk érni az öröklét tiszta forrását a megvilágosodást, éreznünk, tudnunk kell a múlt csak por, az elmúlt élet és a halál is csak egy tapasztalat. Az élet és a halál édestestvérek egyik sem létezhet a másik nélkül. A jövőnket földi dimenzióba fizikai testbe szoritva nem tudhatjuk, de szeretnénk lélekben növekedni,..... de senki sem hibátlan. Tapasztalatainkból, azonban szüntelenűl gyarapodunk. Életünket a halálunk követi amelyet talán úgy is felfoghatunk, mint egy tanulságos meditációt és talán az is. A védikus látnokok felismerték, hogy a mozgás az élet, hogy ha nincs pezsgő, fejlődő a lelki élet, a halál kopogtat az ajtónkon. A halálban megint van élet a mély csend, legmélyebb zugában a Csend élet.

A legmagasabb tudat birodalma, a transzcendentális Csend-Élet. Itt Isten eszköztárában rálelhetünk hibáinkra, gyengeségeinkre....és megszületik „bennünk” az ítélet: Szükség van újbóli megnyilvánulásunkra a Földön.

A köztes létben, akkor és ott lehet tudatosan teremtenünk  megtervezzük következő életünket mint ezt fentebb írtam, mert ott minden pillanatban ez a legmélyebb és a legtöbb értelmezés, amit a halálban elérhetünk a vágy, hogy újra éljünk. Javítsunk, könyítsük meg lelki terheinket. Jézus szavai  kívánkoznak ide: "Mert boldogok a lelki szegények"  így hangzik az idézet.

A halál előkészítí az életet és kikapcsolódást nyújt. Annak az ideje, hogy felkészüljünk arra, ismét a földi lét mezejére lépünk ahányszor erre szükségűnk van. Az élet és a halál tapasztalat, a tapasztalat, és csupa spiritualitás. A Fiúi minőség fejlődése ez az egész folyamat, amely lassan kiváltja Isten elégedettségét. Isten elégedettségét megtapasztaljuk magunkban csakúgy, mint Isten magasságban. Isten nem vet bennünket a mélységbe jó vagy rossz sorsba, kínba és szenvedésbe, lelki gyötrelembe mindezt magunknak mi okozzuk. Fejlett kereső tudja, hogy a halál rövid szünet, egyben Isten eszköze arra, tükröt tartva elénk megfékezze, megrémítse az anyagba ragadt nagyra vágyó embert, aki a tudatlanságba, merült.

Isten földi helytartói a személyes segítők és az angyalok a halálkapujához a megérkezettek közül általában spirituálisan fejlett kiváncsi lelkeknek azoknak akik nem félik a halált jutalomként mutatnak néhány dolgot Föld Anyáról, de hivatkoznak a békére, és néha megmutatják a fényt ami a végtelen szeretet. A fény ez az Isteni rezonancia elönti az embert, hogy megérezze még „földi” voltában Isten valóságát.
Ennek hatására sokakban későbbi életeikben gyakran "öntudatlanul" növekszik a halhatatlanság bizonyossága, hogy a fény az örök élet és erre emlékeznek mindörökké életükben, halálukban...

Ezenkívül érdemes megemlíteni, hogy a betegségben haldokló elött, függetlenül annak hítvallásától a halál beálltát megelözően általában néhány nappal, esetleg néhány órával megnyílhat az asztrális mező. Ilyenkor a haldokló kölönböző lényeket történéseket láthat, melyekről beszámol  /mintegy átlát a  másik világba/ kívűlállók számára ez érthetelen, hihetetlen és összeföggéstelen halucinációnak tünhet.

Minden kereső egy megmentő egy segítő és szabadító. Minden kereső a tudatos képviselője az abszolút legfelsőbbnek éppen azért, mert létrehozta magában azt a törekvését, hogy felfedezi és megérti, és megéli Isten valóságát, amely természetesen folyamatosan meghaladja, a saját korlátait, mégis mindenben, mindenütt jól érezhetően jelen van.

A halál mindenkire vár és eljöhet értünk a legváratlanabb pillanatban. Ne féljünk, mert egyben biztosak lehetünk halálunk is az életünk........